4."Az élet veszélyes játék, s ha nem játszod jól, mindent elveszítesz!"

Harry szemszöge:

Nem, nem nem és nem! Nem történhet velem ilyen.

Kapálóztam, haraptam..de Damian csak nevetett. Ordítottam, sírtam, de csak lekevert egy pofont és a falnak lökött.

-Mit képzelsz magadról? Hogy volt képed pénz nélkül eljönni?-felnyögtem, mikor beletérdelt a hasamba. Oh, istenem. Remegett kezem, lábam és alkarom a fejem elé szorítottam védekezés képp, mikor láttam, hogy keze görcsbe rándul és egyenesen az arcom felé irányul.

-Ne, kérem!-az adrenalin és a félelem átjárta a testem és tekirohantam. Életemben nem verekedtem még, de ilyet nem képzeltem volna. Igaz,hogy a főnök, vagy mi a rosseb, de ne kezeljen rabszolgaként…

Megtántorodott és az eddigi vigyor lehervadt az arcáról, s a düh került előtérbe. Kitértem az első ütése elől és már lendítettem a kezem, majd egy éles hangot kiadva a földre esett, és a kezével a felrepedt száját nézte.

-Te szarházi kurva!-kiabált és azon nyomba felállt,hogy nekem jöjjön. Eljátszottam az összes lapom..ennyi, kész.

Az első ütés volt a legfájdalmasabb. Igaz, hogy erőszakoltak már meg..de még sosem vertek, sem ütöttek meg. Idegen és lesújtó fájdalmas volt.

A második már valamivel kellemesebb volt, de mivel a földön feküdtem és sírtam…ez lehetetlen játszma volt. Mikor belerúgott a gyomromba, s vért köhögtem fel megijedt. Felállt és undorító őszülő bajuszát pödörgette. Féreg.-Ha ezt el mered mondani valakinek, akárkinek…nem fogok kegyelmezni. Most takarodj.-rugdosott arrébb.

Alig láttam..a vér és a könnyem összekeveredett és szemembe csepegett. Utánam szólt.

-Ne felejtsd el, hogy itt én vagyok a főnök, s kitudja..lehet, jövőhéten az én kis kuncsaftom leszel.-ahogy kiértem a bárból már ki is dobtam a taccsot. Rettentően fájt minden tagom és a gyomrom felfordult, égett.

Hogyan is hihettem, hogy egy éjszaka minden jó lesz végre?Hogyan képzeltem? Louis is ugyanolyan senkiházi paraszt, mint az összes többi, sőt, talán még ő a legkutyább. Olyan módon csavart az ujjai köré, hogy észre sem vettem de már le is feküdtem vele…ingyen. Bármikor megtenném..nem erről van szó, de ha egy ilyen helyen dolgozik az ember-kényszerből, persze-mint a The Works, akkor sosem lesz normális életed.

Kell egyáltalán már normális élet? Hiába vettek fel az egyetemre..sosem fogom tudni elvégezni, ez egy pokoli hely, ahonnan tényleg nem lehet kilábalni. Ha egyszer belekerülök, nem léphetek ki.

Nem gondolkodtam előre, csak mentem a fejem után, s beálltam melegkurvának..ennél nincs lejjebb.

Ah, Louis. Idegesített, hogy folyamatosan az Ő szemei voltak a gondolataimban. Sehogy sem tudtam kiverni onnan és akkor sem, mikor már reggel hétkor a bártól másfél mérföldre lévő nyomornegyedhez értem. Jó kis hely mi? Ja, itt kaptam szállást..a legillatosabb hely is egy szeméttelep a környéken és ha belegondolsz, tényleg olyan, mint egy arab országban lévő tanya…büdös, koszos és csak az utcán aludhatsz, mert nem tudsz máshol.

Ilyenkor kérdezem meg magamtól, hogy kellett ez nekem? Miért nem kerestem valami olcsó motelt? Egy lepukkant műhelyi állással?

De ha már kérdezgetek, akkor miért haltak meg a szüleim? Miért kell egyedül lennem ebben a sokszorta kegyetlen világban, ahol bizonyítottan nem állom meg a helyem? Miért nem fogadott örökbe senki soha? Miért?

Órák óta sírtam…a vér rászáradt minden testrészemre, s aki elment mellettem csak undort mutatott. Hát persze..itt kinek is számítana egy szerencsétlen nyomora?

A telefonom betört, s alig tudtam már bekapcsolni..pár dolláron kívül szinte semmi nem volt nálam..és már nagyjából harminc órája nem ettem.

Mikor megláttam a szokásos helyem, ami egy kisebb faház volt, megtántorodtam. Két öregasszony próbálta a kiskosarával elhordott vízzel oltani, ugyanis égett, akár a pokol.
Na jó, a jó ég a bolondját járatja velem? Mit fogok így csinálni?

Elmentem a köztéri kúthoz és jó alaposan lemostam magamról a koszt és a vért..rettentően fájt a gyomrom és éreztem, hogy az arcom sem lehet szép, borzalmasan fel lehet dagadva.

Teljesen úgy néztem ki, mint egy ázott útszéli..milyen ironikus!

Tehát..itt sem maradhattam. Általában buszozni szoktam az egyetemig, s vissza..de most egy kanyi se volt a buszjegyre..legalább a kollégium tudott szolgálni egy ággyal és egy kicsi, de otthonos szobával, de onnan is kihajítottak pénz híján. Akkor utáltam, de most már hiányolom. Régóta nem aludtam semmit..nem ettem, s nem ittam. Egyszóval, hajléktalanná váltam.

A kezdeti nehézségek ellenére..sikerült elbóklásznom egy egész szép környékre..mindenhol illatos fák, virágok és újonnan épített házak sorakoztak, s itt-ott egy-egy lakó is vidáman nevetgélt, pedig még csak délelőtti órákat írtunk.

-Hé! Segíthetek?-jobbra néztem és egy kedvesen mosolygó, talán velem egykorú lány nézett vissza rám. Meglepődtem..soha senki nem szólított meg.

-Öhm..-megakadtam a beszédben, mert  a hasam ismét fájni kezdett, amitől a csillagok keringtek előttem, s összegörnyedtem.

-Ó, istenem. Gyere, segítek.-majdnem átkarolt, de láttam mekkora fájdalmaim lehetnek, ezért inkább csak óvatosan terelgetett.

-É-én..nem szeretnék akadékoskodni. Megvoltam eddig is..-eltátotta a száját, mikor felhúzta az ingem, s meglátta a nyomokat.

-Ki tette ezt veled? Vadállat. Le tudsz ülni?-nézett a gyönyörű kanapé felé, mire csak  a fejemet ráztam.

-Koszos vagyok..nem ülök le…-elhúzta  a száját és megfogta az ép karom majd lehúzott a bútorra.

-Ne mondj semmit, mindjárt helyrehozlak.-pár perc múlva egy egész zsáknyi kötszerrel és gyógycuccokkal tért vissza hozzám.-Ne nézz így, orvosnak készülök.-megrántotta a vállát, s itt volt az első alkalom, mikor halványan elmosolyodtam.

Felszisszentem sorozatban, mikor megéreztem a csípő érzést a kezemen, a hasamon és az arcomon mindenhol.

-Ne haragudj, de muszáj lefertőtlenítenem.-nézett a szemembe, s esküszöm, hirtelen Louis-é jutott eszembe. Gyönyörű kékek voltak, csak talán nagyobbak.

Rengeteg tisztítás és kötözés után végzett, én pedig úgy néztem ki, mint egy múmia.-Kész is vagy! Oh,de hülye vagyok, be sem mutatkoztam. Diana Lihole vagyok.-mosolygott rám.

-Köszönöm..nem is tudom, hogyan hálálhatnám meg.-néztem le a földre.

-Semmiség, egyébként nem szeretnél lefürdeni? Van hol laknod?-fura csillanást láttam meg a szemében,mikor hallgatásom elárulta az igazságot.-Oh..mi a neved?

-Hm..Harry.-nagyon rendes lánynak tűnt és az is.

-Tényleg nincs hová menned? A szüleid, rokonaid, barátaid?-felsóhajtottam.

-A szüleim meghaltak két éve..nincs se rokonom, se barátom..és párom se.-az utóbbit csak úgy hozzátettem. Örültem,hogy nem kérdezősködött a sebek miatt, de valamiért frusztrált az egész szituáció…egyedül szeretek lenni.

-Ne haragudj, kérlek! És munkahelyed? Iskola?-hamar szóltam el magam…nagyon kérdezősködő.

-Egyetemre járok..de szerintem nem sokáig..és..egy bárban dolgozom.-nem szerettem volna megmondani hol,de úgyis megkérdi.

-Igen? Pultos vagy?-fenevettem.

-Az elég szép kifejezés…nem.-komorodtam el.-Ismered a The Works-t?-rémül arccal nézett rám. Szóval igen.

-A-az nem egy melegbár?

-De, az…az egyetemre gyűjtöm a pénzt..a második félévet nem tudom kifizetni, kell a pénz és máshogy nem megy..csak ilyen..kihasznált módon.

-Nem ismersz még engem..de szeretnélek megismerni. Rendes srácnak tűnsz..és..van egy vendégszobám.-sejtelmesen nézett.Nem értettem hova akar kilyukadni.

-Jaj, ne nézz már így..igen, szeretném ha elfogadnád ezt a kis segítséget. Lakj itt míg szeretnél.-a ledöbbenéstől hirtelen felálltam és tátott szájjal néztem rá.

-M-mi?Neem, biztos nem..köszönöm, de meg vagyok egyedül is..majd csak lesz valami.-felnevetett.

-Nem, Harry. Nem leszel meg egyedül. Amennyit elmondtál az imént, az bőven elég volt ahhoz, hogy megértsem…semmi nem megy. Hagy segítsek egy kicsit. Így is elég magányos vagyok..csak néha a legjobb barátom jön át hozzám, Tom..s a férje..őt nem kedvelem, de akkor legalább van társaság. Kérlek, Harry!-nagyon furcsának tartottam, hogy alig ismerem egy órája és máris befogadna..itt valami bűzlik!

-Rendben..de tényleg csak egy rövid ideig.-felállt és óvatosan megölelt.

-Azonnal el kell menned fürdeni.-felnevettünk.-Már ne is haragudj, de olyan szex szagod van, hogy itt leszek rosszul helyben.

Hirtelen csöppentem ide…és érdekes módon szimpatikus a csajszi, s látom rajta, hogy bejövök neki…ezt ki ne érezné meg?Viszont, meleg vagyok..ezen nem lehet változtatni.

Igen hamar lefürödtem, s fél óra múlva már illatozva somfordáltam ki a nappaliba, egy törölközővel a derekamon.

-Diana? Öhm..kaphatnék valami ruhát?-eltorzult arccal nézegette a hasam. A seb nem tűnt el onnan még..

-P-persze. Tom-nak úgyis vannak itt ruhái, csak nehogy meg tudja, hogy hordod..Louis kitekeri a nyakát így is…-magában beszélt, de a Louis névre felpillantottam.

Ezt is neki köszönhetem. Ha nem hagy ott kábultam és vággyal túlfűtöttem, kifacsarva és ráadásul pénz nélkül, akkor most még nyugodtan feküdhetnék a VIP szobában az ágyban és álmodhatnék jobb életet magamnak. Picsába.

-Itt is van, menj vedd át őket nyugodtan..mit szeretnél enni?-az étel hallattán megkordult a gyomrom, s már kilyukadt az éhségtől.-Amint látom, bármi belédférne.-felnevetett.

-Sajnálom..sok gond van velem.-hitetlenkedve rám nézett.

-Veled? Jobb társaságot nehezen képzelhetnék ide. Szóval iparkodj és vedd át a cuccokat, majd gyere és ülj az asztalhoz!-kezem a fejemhez raktam.

-Igenis asszonyom!-nevetve lépkedtem vissza a fürdőszobába. Jófej lány..aranyos és kedves. Meg sem tudom neki hálálni mindezt…rengeteget segít.

Hamar felkapkodtam volna a ruhákat, de sokszor nyilallt fájdalom néhány testrészembe, ezért minden csak óvatosan próbáltam megtenni. Amikor kimentem finom illatok lengték körbe a nappalit, s a konyhába mentem, ahonnan érdekes hangfoszlányokat hallottam meg.

-Minek jöttél ide?-Diana hangja most egy csepp kedvességet sem mutatott.

-Szerinted? Jó lenne, ha nem traktálnád Tom-ot mindenféle hülyeséggel. Ha elmondod neki, hogy hűtlen vagyok hozzá..megöllek!-az ismerős hang miatt félrevert a szívem..nem!

-Ne merészelj fenyegetni, nem félek tőled..bármikor beköphetlek a zsaruknak.-nem hittem volna, hogy Diana tud ennyire kemény is lenni. Meguntam a hallgatózást és beléptem. Az idegen nekem háttal állt, Diana pedig szemben..Mikor meglátott elmosolyodott.-Á, Harry. Ülj le, amíg kitessékelem a bunkóságot.-Ő pedig megfordult. Állam a padlót súrolta és iszonyú düh kerített hatalmába.

-Te?-mondtuk egyszerre.